VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


LINKSZ Izsák
( Ó-Beszterce, 1869. 0 0. - Auschwitz, 1944. 0 0. )

rabbi

Apja: Linksz Jakab, fia Linksz Arthur. Felesége:Schindler Zsófia. Iskoláit Zsolnán kezdte, majd a budapesti rabbi-szemináriumba iratkozott be. A szeminárium mellett a tudományegyetem bölcsészeti fakultását is látogatta. Tanulmányai befejeztével bölcsészdoktori diplomát kapott. 1898-ban tanítvány (bóher), majd rabbivá avatták. Balassagyarmaton kezdte munkáját, majd 1905-ben Devecserbe került. Ekkor épült a Torna patak mellett a rituális fürdő (mikve), amely vallási és közegészségügyi célokat egyaránt szolgált. 1925-ben Kőszegre költözött, s mintegy húsz éven át ott élt és dolgozott. Az 1944. június 18-án Kőszegről deportáltak névsorában ő és felesége is szerepel.
  I.: LINKSZ Arthur: Harc a harmadik halállal. . Ifjúkorom Magyarországon. Bp., 1990. – HARSÁNYI László: A Kőszegi zsidók. Bp., 1974. – Tilhof.